Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit.

„Tizenegy gyerekes családból származom, szegény sorsúak voltunk mindig, sőt, még ezt is tovább fokozom amikor azt mondom, hogy nagyon szegények voltunk. Itt, Vilmányban születtem, nem volt soha semmiféle kitörési lehetőségünk”. 

Batyi József édesapjáról beszél, aki megjárta a második világháborút, még hadifogságban is volt. „Marosvásárhelyen harcolt, de később Aknaszlatinán sebesült meg, a vállát lőtték széjjel. Emlékeim szerint tizennyolc hónapot töltött fogságban, Oroszországban. Aztán egy munkahelyen dolgozta le az egész életét, a vasúton volt pályamunkás. Akkor még nem használtak modern gépeket, mindent kézzel csináltak. Édesanyám bejárónőként szolgált egy gazdag családnál, a munkaadója fővadász volt Hejcén, a szomszéd faluban. Sokat éheztünk, ez egyértelmű, talán a nagyobb testvéreim tudnának erről többet beszélni. Iskolám az nyolc általános van, hiszen ahogyan végeztem, szinte abban a pillanatban el kellett mennem dolgozni, a nagybátyám vállalta értem a felelősséget”. 

A fiatal Batyi Miskolcra került, az építőiparba, majd Budapestre, akkor töltötte be a 17. életévét. Ott továbbképzésen vett részt, kőműves vizsgát tett. 

„Többet sírtunk éjjel, mint nevettünk nappal jóllakva, így aztán jól megtanultam, mi a nélkülözés, ezért magam is húsz éve vagyok családsegítő, igyekszem támogatni az elesetteket. Sokat, nagyon sokat éheztünk, belegondolni is rossz. Szóval Pesten dolgoztam három, vagy négy évet, közben megismertem a jelenlegi páromat, ő is Vilmányi születésű, de ő is Pestre került dolgozni. A feleségem 22 éves volt, amikor megszületett Eszter, rá két évre pedig József.” 

Eszter ma már negyven éves, József pedig szeptemberben töltötte be a harmincnyolcat. Mosolyogva néznek ránk a falon lévő fényképekről, mint ahogyan az unokák is.  

„Esztikém eredeti szakmája szabász, Józsikám koszorúkötő. Mindketten dolgoznak, de máshol, nem a szakmájukban, mert nem tudtak elhelyezkedni. József az önkormányzatnál van, Eszter pedig mindenes egy turistaközpontban.”

Idáig jutunk a múltidézésben, amikor Batyi József nagyot sóhajt, aztán súlyos és őszinte vallomás következik.   

„Alkoholista lettem. Az nem is volt kőműves, aki nem ivott. De aztán találkoztam keresztény emberekkel, befogadtam a szívembe Jézust és azóta egyetlen kortyot sem ittam, és született már négy szép unokám is. Mi tudtuk, mekkora felelősséggel jár a gyermekvállalás, láttuk, mennyit éheztünk: s ezt elmondtam a gyerekeimnek is, tartsák ezt szem előtt, amikor a jövőjüket tervezik. Az én megközelítésemből azt látom, hogy az államnak van a legnagyobb felelőssége. Ugyanis ha nincs munka, a duplán hátrányos helyzetű családok, akiknek nincs más megélhetési lehetőségük, úgy döntenek, lesz hét-nyolc gyerek, aztán majd abból megélnek. Sokan gondolkodnak így.”

Arra gondolok, hogy a szegénység így csak újratermeli önmagát. Ezt a véleményemet ki is mondom. Batyi József bólogat.  

„A sok fiatal nem tud mit csinálni. Itt Vilmányban ezernyolcszázan élünk, közülünk ötszázról biztosan tudom, hogy nincs semmilyen munkája. Hogy nevelkedtünk fel mi annak idején? Egymást neveltük fel. A legidősebb elment dolgozni, ő akkor már hozzá tudott járulni a családi kasszához, a család tengődéséhez, s nagyjából kétévente született gyermekünk, így ment minden tovább. Amikor aztán már hárman-négyen dolgoztak, akkor már nem éheztünk úgy, ahogyan azelőtt. És az is fontos lenne, hogy a fiatalok ne házasodjanak meg 15-16 éves korukban, csak akkor, ha már van mire. A szegénység egykor nagy összetartó erőnek számított, és volt egy erős mamánk, aki nagyon összetartotta a családot. Ez azonban ma már nem jellemző.” 

Batyi József és felesége 42 éve élnek együtt. Az unokák lassan már középiskolába járnak. 

„Ha ide kerülne, erre  vidékre egy normális családban élő gyerek, egy hónapot sem bírna ki, vinnék az orvoshoz. Most egy kilométeres körzetben el tudnálak vinni vagy tizenöt házba, de a legtöbben félnek beszélni, mert attól tartanak, hogy meggyűlik a bajuk a gyámhatósággal. Ha én úgy éltem volna, mint ők, ugyanaz lett volna a sorsom. Ha nem találkozom jó keresztény emberekkel, akkor ugyanaz lett volna a sorsom.”

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit.