Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit.

Tormás István Pécsett született, de falun nevelkedett, Okorágon. Úgy meséli, jó gyermekévei voltak, korán megtanult dolgozni, mert szükség volt a munkájára. 

„Édesapám pásztorkodott a faluban és a termelőszövetkezetben, édesanyám háztartásbeliként dolgozott. Az állatokkal korán megismerkedtem, nekünk is volt otthon mindenféle jószág. Egészen másként éltem meg a gyerekkoromat, mint ahogyan a mostani fiatalok élnek. Mert én tudtam, mi az, hogy játszani. Elnézem a mai fiatalokat csak kuksolnak a laptop mellett. Mi jártunk számháborúzni, jártunk a parkba, az állatkertbe, olyan is megtörtént, hogy a többiek elmentek a Balaton mellé, Zánkára nyaralni. Sajnos én nem tudtam velük tartani, mert nem volt rá pénzem.” 

Tormás Istvánék nem voltak gazdagok. Édesapjának sem volt jó fizetése, de kaptak tejpénzt, borjúpénzt. 

„Nem mondom, hogy kínlódunk, egyik napról a másikra azért meglett az ennivalónk. Az iskolában kétszer megbuktam, s csak hat osztályt végeztem el, fizikai munkás voltam. Már 15 éves koromban elkezdtem kubikolni. A konzervgyárral szemben ástuk az árkot és ilyen dolgokat. A katonáskodást kihagytam, mert ahová be akartam vonulni, oda nem lehetett az iskolai végzettség hiánya miatt, ugyanis a légierőhöz akartam elmenni vadászpilótának, ráadásul a szívemmel is problémák voltak. Nagyon sokáig feketén dolgoztam, így ment ez már a nyolcvanas években is, a munkakönyvben nem szerepelt: volt, akit bejelentettek, volt, akit nem. Azok az évek persze hiányoznak a nyugdíjból, és nem tudom most már összeszedi a munkahelyeket”. 

Tormás Istvánnak nincs családja, soha nem nősült meg, életét futó kalandok színesítették valamelyest. Gyermeke sem született.  

„Jelenleg semmit sem csinálok, mert két éve amputálták a jobb lábamat. Érszűkület, cukorbetegség és egy fertőzés tette tönkre az egészségemet. Rokkantan nem nagyon tudok dolgozni. Megpróbálok azért valamit, talán találok valamilyen, mozgássérülteknek való munkahelyet. Mit tennék másként az életemben? Hanyagolnám az alkoholt és a dohányzást, el sem kezdeném egyiket sem. Inkább tanulnék. Ha visszaforgathatnám az idő kerekét, az egész életemet átalakítanám, keresnék egy normális, aranyos kis feleséget, családot alapítanék, egy-két gyereket vállalnék s talán lenne egy saját házam is. Mert nincs nekem semmin, sem házam, sem lakásom. Ott húzom meg magam, ahol éppen sikerül, jelenleg az utcán élek. Nem rossz hely Pécs, csak mozgássérülteknek nincs igazán jó hely. Mert sok az emelkedő. És hát az emberek is városi, nem falusi emberek. Falun jobb, mert jobbak az emberek. Vágyom vissza a faluba. Az a helyzet, ha volna pénzem, pár millióm, akkor nem volna gond, mert tudnék magamnak venni valamilyen hajlékot, de mivel nincsenek millióim, így nem tudom ezt megoldani. Nem tudtam az évek során félretenni, ami jött, az el is ment.  Szórakozás, utazás, kikapcsolódás: hát az nincs, nem is volt igazán soha.” 

Tormás István 45 éves elmúlt, és bevallja, nem nagyon hiszi, megéri-e egyáltalán a nyugdíjat. 

„Ebben nem nagyon bízok. Két testvérem született és él, de nagyon ritkán, csak telefonon beszélünk. Öcsém és a húgom is dolgozik, de nem segítenek, egyszerűen nem tudnak, nekik sincsen sok.”       

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit.