Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit.
Pálinkás Rozália számára Besencén, a Pécstől mintegy 40 km-re lévő kis zsákfaluban lassan folynak a hétköznapok. A munka lehetősége a környékbeli gazdák által nyújtott napszámos munkák mellett egyedül még az önkormányzatnál fenntartott közmunkaprogram. A saját veteményese mellett leginkább csak a falu egyetlen kisboltja az egyetlen élelmiszerforrás. A beszélgetés folyamán egyre csak az az érzés marad bennem, hogy a beletörődött emberek a kitartó és folyamatos mélyszegénység mellett már nem is látnak túl a segély fogalmán. Hiszen ha dolgoznak is, azt is szinte kizárólag segélyért teszik.
Riportalanyom, a húszas évei végén járó fiatalasszony, aki hat gyermek édesanyja, az ajándékba hozott élelmiszercsomagot egy pillanat alatt biztonságos helyre menekíti a gyerekek elől. A ház, amiben laknak, egy megroggyant vályogviskó, amiben az ablakok helyett szakadozott nejlonborítás van, a bejárati ajtó egy pánton csukódik, hogy alatta a résen egy nagyobb macska is gond nélkül befér. Az udvar elhanyagolt, és a félmeztelenre vetkőzött gyerekek a rögtönzött kerti medencében pancsolnak vidáman.
„Gilvánfán nőttem fel és elég fiatalon kerültem ide, Besencére. Élettársammal 17 éves koromtól élünk együtt. Szocpolra vettünk fel kölcsönt, hat évre, hogy ezt a rozzant házat megvegyük. Ha körbenéz, talál rajta javítanivalót rendesen.”
Nos, körbenéztem, és a fürdőszoba, ami egy lepattogzott zománcroncs kádból, egy vödörből és egy WC-ből (amely felől a tartály már hiányzott), és egy valaha volt elektromos bojler hűlt helyéből állt, nagyon keserves higiéniáról árulkodott. A kád mellé rakott lavór egy méretes lyukat takart, le lehetett látni a pincébe.
„A lavór azért van itt, hogy a gyerekek ne essenek le a pincébe fürdés után”, mondja Rozália, aki meglepő rutinnal irányítja a népes gyerekhadat maga körül. „A férjem az önkormányzatnál dolgozik, és ha tud, még elmegy idénymunkákra a környékbeli gazdákhoz. Ha van lehetőség, én is vele megyek, és addig az anyósom viszi oviba, iskolába a gyerekeket. Ami pénzt kapunk, vagy keresünk, azonnal el is költjük. Tervezni nem tudunk, mert a mindennapi megélhetésre sincs sokszor elég pénzünk. Ami van, rögtön megy el villanyra, meg vízre. A maradékból jó volna tűzifát venni, de annak is legalább 20 ezer forint a köbmétere. Számunkra az a fontos, hogy iskolába és óvodába menjenek a gyerekek, a többit pedig valahogy összeszedjük. Nagy szükség lenne ruhákra, élelmiszerre, építési anyagokra, festékre. A hűtő- és mosógépről csak álmodozunk, ugyanúgy, ahogy a bútorokról és ágyakról is. Öten lakunk egy szobában, a gyerekek közül ketten anyósomékhoz mennek át, akik szemben laknak velünk”.
A kérdésemre, hogy miben látnának szívesen segítséget, egy végtelen hosszú listát kezd el sorolni az asszony. Az egyszerűség kedvéért úgy írom le, ahogy értettem: ennek a családnak gyakorlatilag mindenre szükségük van.
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit.