Ernőt így támogathatod: Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit.
Rácz Ernő áll a vályogház szobájában, amiben korábban állatokat tartottak, és felhúzza az ingét. Rák, állapítom meg.
„Tizenhat éve már nagyjából, hogy operáltak. Mondták, hogy idővel ismét meg kellene műteni, de én félek visszafeküdni. Egyszer talán elszánom rá magam, tervbe van véve, de félek. Tizenkétszer operáltak egymás után. Ez még Pesten volt, amikor ott laktunk”.
Rácz Ernő Kisvárdán született, de Nagyhalászban él. A tragédia korán beköszöntött az életébe.
„Édesapám gyalogolt a zsákgyárba, akkor még nem volt járda a gyárral szemben és egy részeg motoros elütötte, így halt meg. Dehogy csukták le a tettest, akadtak olyan tanúk, akik le voltak fizetve. Apám zenész volt, Sándor Józsefet ment köszönteni, és kitalálták, hogy ő volt a hibás. Édesanyám hál’ Istennek él, 87 éves és Budapesten lakik.”
Ernő eljárt az iskolába. Nagyjából, legalábbis, ahogy érteni vélem.
„Ez elég kacifántos, mert sok helyen voltam, de csak hat osztályt végeztem. Szerettem volna tovább tanulni, de nem volt rá lehetőségem. Édesanyám tizenkettőnket nevelt, és amikor apám meghalt, még csak két gyerek volt munkaképes. Akkor nekem is el kellett mennem dolgozni, Nyírtason volt ez, de elég régen. Tizenhat lettem majdnem, amikor segédmunkát végeztem, utána gyárba kerültem, anyagot mozgattam, gépet kezeltem. Később, esti tanfolyamon azért elvégeztem a két hiányzó osztályt, úgy van megvan a nyolc, csak nem tudom bizonyítani, mert nincs meg róla a papírom. Egész életemben azt dolgoztam, ami jött. Alkalmi munkákat csináltam, de úgy, hogy a hivatalos munka mellett másodállásban is melóztam, például a Füszértnél, vagy a vasútnál vagont rakodtam, de mentem pakolni lovaskocsira, teherautóra, vagy télen havat lapátolni Pesten. Mindent elvállaltam én, csak pénz legyen.”
Rácz Ernőnek két fia van és egy lánya, de az anyjuk elhagyta már hét évvel ezelőtt a betegsége miatt. Hallom, hogy a sors megverte érte, mert ő is beteg lett. Ernő sajnálkozva mondja, hogy a lába és a gerince is rossz, lassan nem bír menni és nem merik megműteni, mert belehalhat. Az asszony a fiánál lakik Pesten.
„Egyedül maradtam, itt tengek-lengek hat vagy már hét éve. A lányom rám szokott nézni néha, de neki is öt gyereke van, neki is elég ellátni egyedül a gyerekeket. A betegség miatt nem tudok már dolgozni. De valamikor még zenéltem, tudok gitározni, ám már ez sem úgy működik, mint régen, hogy felvettek volna egy kocsmába. Most már csak betesznek egy magnót, bekapcsolják, az ingyen van. De nincs gitár, az is elmúlt, vége mindennek. A gépzene elvette ez embereknek a kenyerét, a sok jó zenész tönkrement, aki tudott, az kimenekült külföldre.”
Megértően bólogatok.
„Negyvenkettő voltam, amikor jött a betegség, s mindjárt hatvan éves leszek, ha elérem. Csak a ház az enyém, de legalább száz éves. A két ablakszárnyat úgy tettem fel, hogy ne lehessen kinyitni, de éjjelente betördelik, behajigálják az ablakot, és mire felkelek betegen, mire kimegyek, már elszaladnak. A rendőrség jön szinte minden órában hála Istennek, ezért nagy gond a biztonsággal nincsen, de amikor bedobálják az ablakot, akkor éppen soha nincsenek itt… Egyedül vagyok, és ez rossz. Megőszültem, megöregedtem, s annyit gondolkodok, ami nem emberi. Néha tiszta hülyeségeket látok és honvágyam van, hogy még utoljára meglássam az édesanyámat, de nem tudok eljutni hozzá, mert 25 ezer forintból élek. Jól esne, ha fél liter bort meginnék, az erőt adna nekem. De nincs rá pénzem.”
Elmegyünk a közeli kocsmába, és kérek három deci bort Ernőnek, aki azt mondja, ha iszik, legalább nincsenek fájdalmai. A mogorva pultoslány azt állítja, négy éve, amióta ő ott van, én vagyok az első, aki hosszú kávét kér, azt sem tudja, képes-e ilyet csinálni a gépe. De nem kértek szénsavmentes ásványvizet sem még, soha. Megkérdem, legalább csapvize van-e, mire bólint, de hozzáteszi, hogy ő azt még soha sem kóstolta. Megadóan a háta mögé bökök a hűtőre, ahol a dobozos sörök sorakoznak. Aztán kérek Ernőnek még három decit.
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit.