Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit.
Barcza Gáborné Anikó Vecsésen nőtt fel, egy nagyon összekuszált családban. Édesapja hétéves korában meghalt, később édesanyja egyedül nevelte gyerekeit.
„Iskola mellett kertet gondoztam, és a megtermelt dolgokat a piacra hordtuk. Egy bátyám volt, aki 2009-ben elhunyt. Bár gyermekként úgy emlékszem vissza, hogy kezdetben jónak bizonyult a kapcsolatunk, de édesanyámnak nem volt ideje ránk, ezért megromlott a viszonyunk. Közben, ahogy nevelkedtem, és egyre jobban nagylány lettem, már féltett is. Ezt a féltését pedig nagyon rosszul közölte felém, mert egy idő után eltávolodtunk egymástól. Sokat kódorogtam az utcán, mert nem szerettem otthon lenni. Ha hazamentem, egyből elkezdődtek a kérdések, és én egyre nehezebben bírtam az otthonlétet, a veszekedést.”
Azonban a jó dolgok, sem maradtak ki az életéből. Vecsésen a megyei osztályban kézilabdázott, nagyon jó eredményekkel, majd később a Malév kézilabda csapatába is bekerült. Sajnos ennek hamar vége szakadt.
„Amikor 15 évesen egy autóbalesetben megsérültem, bánatomban inni kezdtem. Több időt töltöttem az utcán, mint otthon. Volt, hogy édesanyám utánam jött és veszekedett. Ez odáig fajult, hogy végül már egy hétből csak pár alkalommal aludtam otthon. Az éjszakákat barátoknál, vagy magamat itt-ott meghúzva töltöttem. Anyák napján minden évben egyszer hazamentem egy szál virággal, felköszönteni. Később nehezebb lett minden, pszichiátriára kerültem, öngyilkossági gondolataim voltak. Volt, hogy megállt a vonatközlekedés miattam, és a mentősök hoztak le a sínekről. Mellette persze valamelyest próbáltam munkát találni, így árufeltöltőként, vagy mosodai munkásként tengődtem.”
Később férjhez ment, és építkezni kezdtek. Majd kettő gyermekük született.
„Férjem a több pénz reményében külföldre utazott, de nem jött össze neki a munka. A hitellel bebuktunk, és nem tudtuk fizetni az építkezésre felvett hitel törlesztő részleteit, így egyre lejjebb kerültünk anyagilag. Gyakorlatilag alkoholista lettem, így elúszott minden. Egy idő után a családi konfliktusok miatt, miután jogi útra terelték a hitellel kapcsolatos elmaradásainkat, azon kaptam magam, hogy az egész családom ellenem fordult. Próbáltam dolgozni, és mindig meg szerettem volna teremteni magamnak, amit lehet, de aztán a férjemmel elváltunk, és albérletbe költöztem. Az új munkahelyemen összejöttem az egyik munkatársammal, de ő elkezdett verni, és rettenetes dolgokat művelt. Ezután már csak az utca jött, és egymás után a balhék, ami egy nő számára maga a pokol. Visszagondolva az életem édesapám halálával indult el a lejtőn, mert emiatt anyám minden dühét rajtunk, gyereken töltötte ki. Ha anyámnak jobban sikerült volna kezelnie apám halálát, valószínűleg az én életem is másképpen alakul. Jelenleg az utcán töltöm a mindennapjaimat. Reménykedem abban, hogy a holnapom másképp alakul, és előrébb tudok lépni. A múltat leküzdeni nehéz”.
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit.