Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit.

Vargáné Eszternek kész filozófiája van a szegénységre. Szerinte minden csak felfogás kérdése: ha valakit nem érdekel, ha valaki beletörődik, akkor nem emészti el a mindennapjait. Akkor azonban nyomasztó a nincstelenség, ha „megjön hozzá az esze”. Aztán folytatja az elmélkedést.   

„A mi rétegünkben nincs gyűlölködés, a mi rétegünkben mindegy, hogy valaki cigány, vagy sem, mi általában segítünk egymáson. Mert az nem faji dolog, hogy valaki miként él. És aki hagyja, azon segít az ember.”  

Az asszony pontosan látja, hogy a tanulás mennyire fontos ahhoz, hogy a szegények felemelkedjenek. Úgy gondolja, tanulni még felnőtt fejjel sincs későn, akár több osztályt is el lehet végezni kellő akaraterővel. A fiatalok számára pedig sorsdöntő, hogy miként teljesítenek az iskolapadban. 

„Ösztönözzük egymást. Ösztönözzük egymást az elvégzett munkával, azzal, hogy a gyerekek jó példát lássanak maguk körül. Ha valakinek megvan ehhez az esze, akkor ezt kell tenni. Én annak idején hajnali háromkor keltem és az erdőbe mentem dolgozni: már 15 évesen rászorultunk az ilyesmire. Erre emlékeztetem három gyermekemet, akik máris diákmunkát keresnek, mennének szórólapozni. Ez az őszinte beszéd, ez a való. Mert nem mindig került elénk még kenyér sem.”

A fényképekről ők hárman, a gyermekek mosolyognak ránk. 

„Az a legfontosabb, hogy tanuljanak a példából, és akkor sikerülhet bármi, csak akarni kell. Mert az nem vezet semmire, ha csak várunk mindig mástól.  A gyerekek számára még minden készen áll, nekünk, öregeknek azonban későn jöttek a lehetőségek. Mi mindig csak mentünk az aprópénzért, mindig koldultunk az alkalmi munkáért, azért, hogy aznapra valami kevéske pénzt kapjuk. De ha valami lehetőséggé válik, akkor az a valóság”.   

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit.