Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit.
Lakatos Józsefék tizenegyen alkotnak egy családot: József, a felesége, a nagyfia, a menye, a nagylánya és annak a barátja, és az öt gyerek, közülük három iskolába jár.
„A házunkban van három szoba, egy előtér és egy kamra, ami eredetileg fürdőszobának készült, csak nem telt ki rá a pénz, ezért most ott tartom a szerszámaimat. A házat anyám halála után örököltem, a húgommal együtt. Úgy értem, volt rajta 13 millió forint adósság, azt a húgom egy összegben kifizette, mert ő Németországban dolgozik. De sajnos, mit értem vele? Az ablakot ellopták, ott látom szemben a szomszédnál, felismerem. Több helyen a házban még ajtótok sincsen. Ahogy tudom, úgy csinálgatom itt a dolgokat, tessék nyugodtan megnézni. Megmondom én magának az őszintét, volt itt két hónapja egy kis csetepaté. A menyem tartozott 100 ezer forinttal egy uzsorás cigánynak, és egyik nap a robogós balesetem után arra jöttem haza, hogy szétverték az ajtót. Kijött a falufelelős, mondta, hogy pár nap múlva rendet tesz, de azóta se történt semmi. Hát, ilyen az ember. Van vagy 100 mázsa tüzelőnek való fám, kaptam a munkámért, de nem merem behozatni ide, amíg nincs ajtó”.
Az önkormányzatnál Lakatos Józsefre bíztak 10 hektár erdőt, hogy gondozza. De nem csak ott teszi a dolgát, van kertje is, és amikor kap kölcsön fűkaszát, levágja a füvet.
„Nincs bevetve, mert – hogy őszinte legyek –, vetettem én bele krumplit, babot, borsót és sárgarépát, ilyeneket, de nem volt idejük megnőni, mivel a gyerekek megkívánták, ezért kiszedtem a zöldséget. Igazság szerint, én olyan ember vagyok, hogy szeretek iparkodni a családnak, mármint hogy mindenkinek jó legyen. A lányom barátját is befogadtam, itt lakhat, mondjuk, azért megmondtam neki, hogy amíg nem bírja eltartani, addig itt többről szó nem lehet. Volt egy kis megtakarított pénze, abból kihozattam öt köbméter sódert. Úgy beszéltük meg, hogy az öcsém megcsinálja a lépcsőt belőle, aztán vettem ágyat és szekrénysort, ami meg most már hullik szét, ráadásul a lépcső se jó, az egyik fok húsz centis, a másik meg negyven. Hát, egyszerűen nem bírom magam utolérni. Úgy költöztünk ide, hogy a tető beázott, azt azért megcsináltattam. A cigányság egyébként segíteni szokott, ki, miben tud”.
A víz nincs bevezetve a házba, a kúthoz járnak, a fűtést télen három kályhával oldják meg.
„A gyerekek az iskolában jól tanulnak, most a nagyfiú szerkezetlakatosnak ment, de az ösztöndíja még nem jött meg, pedig a többiek már megkapták. Eddig csak ráfizetés volt az egész, annyi minden szerszámot kellett neki vennem. A lányomat pedig elküldtem továbbtanulni Vásárosnaményba, de nem bírja a buszozást, hányingere van tőle.
Lakatos József felesége közmunkás, igaz, amikor beszélgettünk, csak négy napja vették fel. Gereblyézik, kapál. A férje évek óta a Vízügynél dolgozik.
„De mit érek vele? Amit megkeresek, a gyerekek elviszik. Azért egészségesek vagyunk, időnként a foga fáj valakinek, de azt megoldjuk, van Algopyrin. Az öcsém lakik a szomszédban. Köszönünk egymásnak, de ami szerszámom volt, tönkretette, baltát, gereblyét, mindent. Egyik napról a másikra élnek ők is, mi is. Ami tüzelőfa nálam megmarad, azt oda szoktam neki adni. Előfordult, hogy itt laktak nálam három hónapig, mert nem volt lehetőségük fűteni. Nem kertelek, ha dolgozom a hétvégén, kapok kétezer forintot, de nekem magamnak kell ott megvennem az ennivalót is, szóval nekem ez így nem jó, értik… Akkor már mindegy, ha nem is megyek. Úgy élünk, hogy ami forint összejön, azt tizenegy felé kell osztani”.
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit.