Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit.

A kápolnai Szent István utcában 2014 júniusában megmozdult egy tizenöt éves a ház, mintha az egyébként is sok bajjal küszködő család sorsát a falak is megpróbálták volna tovább súlyosbítani. Volt azon a vidéken földrengés, vihar, aztán a csatornázás után még tovább nőtt a repedés a falon. 

„Nincs hová mennünk, és ennyi pénzből megélni? Örülünk, hogy van élelem, ruha, amit fel tudunk venni”, fakad ki Palócz Ferencné. Miközben mesél, egészséges kislánya néha átveszi a szót, kedves rajzot mutat nekem, aztán azt bizonyítja, milyen jól megtanult fékezni a biciklijével. Az egyik beteg fiú, Dávid nem szól, csak néz mélybarna szemeivel és mosolyog. A vállára teszem a kezem.  

„A szüleim is itteniek voltak, de már csak édesapám él. Egerben jártam gimnáziumba, s bár volt esély tovább tanulni, nem lett belőle semmi. Nem tudtam élni a lehetőséggel, mert érettségi után nem sokkal, 24 évesen férjhez mentem. Karcsi lett az elsőszülött gyerek, de amikor megszületett, besárgult, májkómát kapott és a bal oldali agyféltekének a beszélő idege lebénult. Nem egyszerű az eset, kilenc hónapos volt, amikor ez történt. A másik kisfiú, Dávid is májbeteg és ugyancsak fogyatékos.” 

Miként lehetséges, hogy mindkét gyereknek a mája mondta fel a szolgálatot? Palóczék elmentek egy pécsi genetikushoz, aki azt mondta, nem tudja, miért történhetett mindez így. A feltételezés az, hogy a baj visszavezethető az apai génekre. Nem kell orvos ehhez a megállapításhoz, ha meghallgatjuk, mi minden történt a családban. 

„Az apai nagyapa ötvenhat évesen halt meg rákbetegségben, a fiúk édesapja 33 évesen halt meg 2006-ban leukémiában és vérfertőzésben, az apa lánytestvére 22 éves volt, amikor végleg eltávozott, a másik lánytestvért 40 évesen temették el. Az egész család mindig csak betegeskedett. Amikor meghalt az édesapjuk, magamra maradtam a két fogyatékos gyerekkel. Dolgoztam, hajtottam magam mint egy félőrült, hogy meglegyen minden. Nem maradt semmilyen támaszom, minden rokonom elfordult tőlem az édesapámon kívül. Idővel nem tudtam már fizetni a lakáshitel törlesztésének részleteit, mert minden arra ment el, hogy a banknak jusson.”

Idővel aztán az ingatlan kölcsönszerződését felmondták, miután évekig csak a felszólítások érkeztek. Aztán egy időre a viharfelhők eltűntek az égről, kisütött a nap, amikor az özvegy megismerkedett a jelenlegi férjével. Összeházasodtak és született egy kislányunk, aki teljesen egészséges. Sőt, nagyon temperamentumos, életvidám, az óvoda legtehetségesebb gyermeke. 

„Aztán jött a nemzeti eszközkezelő, és hogy megmaradjon a fedél a fejünk fölött, eladtuk a házat nekik. De időközben az épület egyre rosszabb állapotba került. Egy nagy vihar után másnap hajnalban hatalmasat roppant az egész épület, és a betonkoszorú, a tető elkezdett szétcsúszni. Az eszközkezelővel kötött szerződésben pedig az szerepelt, hogy az ingatlanban keletkezett sérülések helyreállítása a lakót terhelik.” 

A sors nem kegyelmezett, a második férje is megbetegedett. A rosszindulatú daganat kifejlődése után kemoterápia következett csaknem ötven alkalommal, ami mellékhatásként érelzáródást okozott: egy műanyag csövet tettek be férje szívétől a térdéig, azon keresztül folyik a vére. Ezt tetőzte be a gerincsérv és egy tüdőbetegség. Leszázalékolták, de mivel 21 nap hiányzik a ledolgozott időből, járulékot nem fizetnek. A férfi ugyanis évekig acélöntödében dolgozott Németországban, Spanyolországban pedig silókat épített: nyugati munkaadói pedig „elfelejtették” bejelenteni. 

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit.