Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit.
„Debrecenben nőttem fel, a szüleim napszámos munkát végeztek. Miután összekerültünk a párommal, egy ideig náluk laktunk, a most 24 éves nagylányom ott született. Aztán Szepesre költöztünk ki, volt egy másfél szobás házunk, ott látta meg a napvilágot két lányunk és a fiúnk, ők 23, 21, illetve 20 évesek. Utána igénybe vettük a szocpolt, és itt építkeztünk Hajdúhadházon 1996-tól, itt született még egy lányunk, aki most 18 éves. Akkoriban a férjem és én is a Hajdúsági Bőrgyárban dolgoztunk”
Haga Attiláné büszkén mondja, hogy három nagylánya már férjnél van, ők is a településen élnek, a két kisebbik gyerek azonban még velük lakik. És ők nevelik a nagylány hatéves fiát nyolc hónapos kora óta, ő hallássérült, emiatt nem mehetett iskolába.
„Nemsokára műtik, utána már talán rendben lesz, járunk vele pszichológushoz és fejlesztésre is”.
Az asszony nyolc évig Debrecenben dolgozott három műszakban, kevés pihenőnappal. Aztán ammóniamérgezést kapott a gyárban, többen kórházba kerültek.
„A főnökség elismerte a mérgezést, ennek ellenére nem kaptunk kártérítést. Néhány napos itthoni pihenés után visszamentem dolgozni, mert muszáj volt. A férjemet ebben az időben egy nyílászárókat előállító gyár alkalmazta, de az már megszűnt. Lassan egy éve, hogy kiderült, vérszegény és vashiányos vagyok, emiatt el kellett jönnöm a gyárból és olyan alkalmi munkát sem végezhetek, amihez hajolni kell. Nehéz az élet, mert így csak a férjem dolgozik néha egy fatelepen, és 23 ezer forint szociális segélyt kapunk csak, no és a kisfiú után családi pótlékot. Emiatt most bejár Debrecenbe kőműveskedni heti hat napig, reggel 6-tól este 7-ig távol van. Lehetne neki Budapesten is munkája, de nem akar olyan messze lenni tőlünk. Ráadásul lábon kihordott két szívinfarktust.”
Hagáék háza három szobás, egy nappali, előtér és egy zuhanyzó is tartozik hozzá. A kertet beültették, káposzta, paradicsom, paprika, uborka, tengeri terem náluk, a párja és ő közösen gondozzák a növényeket. Tartottak malacokat is, voltak gyümölcsfáik, de többször kirabolták őket és emiatt csak a zöldségeket hagyták meg.
„A házon van hitel, amit a központi fűtésre vettünk fel a gyerekek miatt, de két éve nem tudjuk fizetni, mert 18 ezer forintról 60 ezerre növekedtek a havi részletek. Aztán kaptunk egy olyan lehetőséget, hogy albérlőként itt maradhatunk. Azonban így meg nem tudjuk eladni. Azt mondom utólag, nem kellett volna felvennünk a hitelt, mert nem számítottunk arra, hogy a részlet ennyire megnövekszik, és mindketten elveszítjük a munkánkat”.
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit.