Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit.
Lakatos Zsolték hatan laknak együtt, ő, a felesége és a négy gyerek, a hét, a hat, a négy és a két éves. A nagyfiú a helyi baptista iskolába jár, szereti az órákat és kitűnő tanuló. Talán azért is, mert Zsolt felesége sokat foglalkozik vele, együtt tanulnak, ennek érdekében még napközibe sem engedték el.
„A baptista egyházhoz tartozunk, Tiszakécskére járt át, négy-öt éve én is el szoktam vele menni. Az iskolai istentiszteleten is részt vettünk a nemrégiben. Úgy élünk, ahogy tudunk: két szobánk van, egy kis előterünk és egy konyhánk. A fűtést kályhával oldjuk meg, a víz és a gáz nincs bevezetve. Jöttek ide a baptista iskolából önkéntesek nemrégiben, segítettek festeni, és kicseréltük az ablakokat is. A kertet bevetettük krumplival és zöldbabbal, a többi zöldség nem termett meg, sajnos. Van egy gyümölcsfánk is”.
Zsolt szomorúan számol be arról, hogy édesanyja és édesapja 2001-ben meghalt. De az asszony családjában is sok a gond. A felesége 1994-ben 7 éves volt, amikor a szívével megműtötték Debrecenben, a családja nem is tudta meglátogatni, mert már hónap vége volt, elfogyott a pénz, ami az utazáshoz kellett volna. De itt visszaadom a szót Zsoltnak.
„Anyagilag nem álltak úgy, ő pedig már éppen készült volna haza másnap, amikor odaértek volna. Apósom ezután nem sokkal agyvérzést kapott, a fél oldala lebénult. Hála az Istennek, hogy ezután még 22 évet élt, és így is felnevelte a gyerekeit. A feleségemnek nyolc testvére van, és ebből majdnem mindenki a baptista egyházhoz tartozik. Tartják a kapcsolatot, minden rendben közöttük, nincs harag vagy bármi, most is éppen túl vannak egy családi találkozón”.
Zsolt kőműves, a közmunka programban alkalmazzák egy ideje, és reméli, meghosszabbítják a megbízatását. Korábban a fővárosba járt aszfaltozni, de nem érte meg, olyan drága az utazás és saját magának az ellátása.
„Voltam húsgyárban is napszámon, kamiont pakoltam napi 18-20 órában három hétig, és összesen 33 ezer forintot kaptam érte. Szóval nem mentem vissza. Keveset keresek, pedig a kicsinek magas a vérnyomása és gerincferdülése is van, állandóan gyógyszert szed, amire nem kapunk támogatást.”
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit.