Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit.
Bódi Kálmán szülei nagyhalásziak voltak, sőt, már a nagyszülők is a településen éltek. Bádogos munkát végeztek, fazekat javítottak, tűzhelyet, mikor, amit lehetett. Kálmán elmagyarázza, hogy valamikor még lemezes kádak voltak, azokat pedig időnként foltozni kellett.
„Éppen az elmúlt hetekben panaszkodott nekem a polgármester, hogy minden segítséget el tudnának fogadni az államtól, ami adódik. Imádkozunk azért, hogy ez megvalósuljon. És ha imádkozunk, el kell hinni azt, hogy lesz segítség. Mert míg a hetvenes években még a hagyományos munkákat lehetett csinálni, a nyolcvanas, kilencvenes években ez a megélhetési forrás megszűnt. Ami maradt, az a kevés, amit a mezőgazdaság nyújtani tud, de arra soha nem volt pénzünk, hogy komolyan belefektessünk valamibe. Semmilyen magántulajdonom nem volt soha, ami birtokolhatónak minősül: csupán ez a ház, amiben most beszélgetünk. A tanulmányaim hét általános után befejeződtek, és mivel a szüleim meghaltak, attól kezdve már nem tudtam tovább iskolába járni. Ezért elég korán a saját lábamra kellett állnom. Milyen hely ez? Barátságosak az emberek, együtt tudnak élni a roma emberekkel, és mi is a magyar emberekkel.”
Bódi Kálmán szerint olyan befektetésre volna szükség, amely fellendíti a mezőgazdaságot: hogy legyen föld, s abból meg tudjanak élni.
„Mert szerintem meg lehetne. Tengerivel, búzával, napraforgóval, cukorrépával. Azt az iparágat kellene felépíteni, amit szétromboltak Magyarországon. Mivel itt sok a víz, az öntözéssel sem lenne túl sok gond.”
Kálmán tizenhat évesen nősült meg, s elismeri, az bizony elég korán volt.
„És már tizenöt évesen dolgoztam a földön, és segédmunkás is voltam. Mivel nem volt szakmám, csak ezzel tudtam foglalkozni. Három gyermekem született, két lányom és egy fiam, ők iskolába járnak. Sokkal szebb jövőt várok nekik, különb életet, mint ami nekem megadatott. De ehhez szakmát kellene adni a kezükbe, de ma már ahhoz is sok pénz kell, hogy jó szakmát tanuljanak. Van persze elképzelés bőven, a fiam ügyvéd, a lányom rendőr lenne, de ezek az álmok sok pénzbe kerülnek. Az jó, hogy mi együtt tudtunk maradni. Mi volt ennek a titka? A szeretet egymás iránt, amit Istentől kaptunk. Mert ezt nem embertől kaptuk, hanem Istentől, ezért vagyunk most is együtt, a családommal, feleségemmel.”
Öten vannak tehát és ha összejön hatvanezer forint egy hónapra, annak már nagyon örülnek.
„Őszintén megmondva, és nem hazudva én nem látom, hogy bármi jobb lett volna. Egyre többen élnek egyre jobban, és egyre többen csak egyre rosszabbul. Sok ember gazdag, de nem tud segíteni a másikon. Mert ha minden gazdag ember elkezdene adakozni, minden másként lenne, akkor nem lenne Magyarországon akkora szegénység, mint amilyen van. Ráadásul az növelné a pénzüket is, csak ők ezt nem tudják. De mivel a gazdagok közül is sokan az Úr nélkül élnek, elveszítik a reménységet, ami egy örök élethez kellene”.
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit.