Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit.
„Heten lakunk itt: én, a férjem és öt gyerek, közülük a legkisebb 1, a legnagyobb 8 éves, hárman óvodások, ketten pedig a helyi iskolába járnak, közepes tanulók. Én viszem őket reggelenként.”
Lakatos Lászlóné mutatja a házat, ami ugyan a saját tulajdonuk, de nagyon régi, részletre vették a férjével havi 50 ezer forintért. Egy szoba-konyha az egész. Víz nincsen, a fűtést fával oldják meg.
„A baptista iskolából szerveztek ide nekünk a héten hollandokat, ők sok mindent megjavítottak a házon, parkettáztak meg festettek. A férjem közmunkán van egy évig most, reméljük, meghosszabbítják majd. Ha mégsem, akkor elmegy napszámba, ilyenkor nyáron van lehetőség rá, meggyet, szilvát, ilyesmit szednek. Ez az egész környék egy nagy család, jóban vagyunk, de nagy a szegénység mindenhol, emiatt mindenki leginkább magának gyűjt. Leginkább ruhára, ágyneműre, függönyre lenne szükségünk. És mivel rövidesen kezdődik az iskola, tanszereket kell majd vennünk, bár a tankönyvekre kapunk támogatást. Kapunk gyermekvédelmi segélyt is, 5800 forintot, bár az két gyereknek sajnos kevés. Én pedig nem szeretek kérni az igazgatónőtől vagy bárkitől.”
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit.