Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit.
„Hatéves koromtól Ibrányban lakom, Jászfényszaruról kerültünk ide. A testvérem harminchat évesen szívroham következtében hirtelen meghalt és öt gyermeket hagyott maga után. Mindannyian fiúk. Ez volt az első tragédia, ami ért minket, mindez még 2002-ben történt”, kezdte történetét Rafael Veronika. „Édesanyámnak cukorbetegsége, tüdő-asztmája, epeköve, köldöksérve volt és öt éve úgy leesett a lábáról, hogy itthoni gondozásra szorult. Ezt nehezítette, hogy vese-dialízist is kellett nála alkalmazni, ami heti három alkalommal teljesen lefoglalt minket. Közben az itthoni munkát is el kellett látni. Édesanyám négy éve meghalt”.
Veronika 19 éves lánya 15 évesen tályogot kapott, amit ki kellett műteni. Aztán sorban jöttek tovább az egészségügyi problémák. Nagyobbik fia örökölte tőle a pánikbetegséget és a depressziót.
„Gondolom az is hozzájárult ehhez, hogy nekik napi szinten látniuk kellett, ahogy gondozom, és pelenkázom édesanyámat. Azután következett a férjem, akinél agydaganatot regisztráltak. A nagyfiam közben átvette a családfenntartó szerepét, ő főzött, mosott, takarított itthon. Debrecenben megműtötték. Azóta nincs ereje és nehezen tudja magát is ellátni. A két kisgyermekemmel is egészségügyi nehézségeink vannak, vérképzési és szívproblémák jöttek elő náluk. Velük is folyamatosan az orvosokat járjuk. Egyedül a nagyfiamra tudok számítani, aki segít a napi szállításokban, de közben el kellett adnunk a szekrényeinket, a hűtőgépet, hogy az utazásinkat fedezhessük. Mindezt azért, mert a betegség nem akkor jön, amikor pénzünk van rá. A Családsegítő Szolgálat is sokat segít, de ezeket a dolgokat csak mi tudjuk megoldani.”
Ahogy hallgatom a történeteiket, körbenézve a lakásban tisztaságot, rendet látok. Furcsa ellentmondásnak tűnik, de nekem a tiszta törekvést, és a problémák leküzdésének akarását mutatja az a környezet, amit a legnehezebb körülmények ellenére is rendben tartanak.
Veronikának nagy álma, hogy legyen egy családi autójuk, amivel a beteg gyermekeket és férjét tudják szállítani, ez megkönnyítené a mindennapi életüket. Amikor ennek a realitásáról kérdezem, csak mosolyog és legyint.
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit.