Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit.

A tó partján sétálva hallgatom Róbert történetét, és amit mond, az gondolkodásra buzdít.

„Őrbottyánban születtem, nagy családban. Hét testvérem van, elsőszülött vagyok, és az egyedüli fiú. A szüleim elváltak ötéves koromban, gyerekkori szórakozásokra nem volt idő, már tíz évesen minden férfimunkát én végeztem. Emlékszem, télen fáért kellett eljárnom, hogy meleg legyen. Az általános iskolát elvégeztem, de tovább nem tanultam, mert fontosabb kötelezettségeim voltak, vagy legalábbis én akkor ezt így éreztem. Édesapámra nem emlékszem, fotókat sem láttam róla. Édesanyámnak nagyon nehéz élete volt, mert dolgoznia kellett télen-nyáron, hogy el tudjon tartani minket, ezért már tizennégy évesen én is munkát vállaltam. Mindig máshol, mert több ismeretet akartam szerezni. Voltam hegesztőnél, kovácsnál, kőművesnél, gazdásznál kisegítő. Az órabérem nem volt sok, de a fizikai erőm az igen, mindazt, amit kerestem, hazavittem.”

Ahogy teltek az évek, úgy a problémák is növekedtek, egyre több minden halmozódott fel. Édesanyja egészségi állapota egyre csak romlott, és a lánytestvérei is eltávolodtak egymástól.

„Egyedül maradtam beteg édesanyámmal, akinek agyvérzés következtében lebénult a jobb oldala. Eleinte az orvosok reménytelennek nyilvánították, de nem adtam fel, egy másik kórházba is elvittem, hogy vizsgálják meg. Ott már segítettek, és különböző drága gyógyszereket írtak fel. Egy napon felhívott a húgom és azt kérdezte, anyánk hogy van. Dühös voltam, elmondtam neki, hogy egyedül ápolom, mert nem tud mozogni, sem rendesen gondolkodni. A terápiák nagyon sok pénzbe kerültek. Dolgozni már nem tudtam, mert minden energiámat, pénzemet édesanyámra szántam. A munkámat elveszítettem és a lakást is. A húgom azt mondta, hogy meglátogat, amint tud, reménykedtem abban, hogy valóban így lesz. Sajnos nem így történt.”

Munkája, lakása, pénze nem volt, így segítséghez kellett fordulnia.

„Koldulni kezdtem az utcákon és próbáltam anyám gyógyszereire összekuporgatni a pénzt, de nem sikerült. Az idő telt, és édesanyám állapota tovább romlott, nem tudtam, hogy mit tegyek. Elkezdtem inni és kábítószert fogyasztani, mondván, az majd segít. A mélységbe zuhantam, egyedül képtelen voltam felállni. Éjjel édesanyámhoz igyekeztem, mert üzentek, hogy a mentőket is kihívták. Éppen akkor értem oda, amikor berakták az autó rakterébe, siettem, hogy én is ott legyek, de édesanyám ellenezte, azt mondta, hogy én most elmegyek, de nem hagylak magadra. Nézni foglak a csillagos égből.”

Nem tudott mihez kezdeni, egyedül érezte magát, teljes magányba zuhant, végezni akart az élettel.

„Amikor édesanyámat elvitték, úgy éreztem, hogy elveszítettem azt az embert, akit a legjobban szerettem az életem során. Csak ő volt nekem. Nem tudtam hová menni éjjel, az utcán töltöttem napokat, heteket, hónapokat, és továbbra is ittam. A bánat felemésztett, mart és nem hagyott nyugodni. Végezni akartam magammal, és a húgom éppen ekkor keresett meg, kérdezte, hogy anyánk miként van. Azt válaszoltam, hogy már sokkal jobban, mert fentről néz engem. Amikor ezt mondtam, megfordult, és elment zokogva. Azóta, sem találkoztam vele.”

Az idő majd begyógyítja a sebeket, mondják sokan. Talán igaz, talán nem. A sebet, amit szerzett, nem gyógyította be az idő, csak enyhítette a fájdalmat. 

„Az évek során nem felejtettem el azt, hogy mi történt, de később valami égből fakadt erő által újra lábra tudtam állni, és leküzdeni minden függőséget. Harmincnyolc évesen megházasodtam és a mai napig együtt élünk párommal. Dolgozom egy gyárban, ahol takarítok. Feleségem jelenleg várja az első babánkat. Igen hihetetlen, de sokszor a jó dolgokat nem is kell megmagyarázni. A keresetünk kevés, és szerényen élünk, de törekszem arra, hogy megteremtsek mindent, ami a megélhetéshez szükséges. Felálltam, és az első lépéseimet a családommal teszem meg, a jobb jövő reményében.”

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit.