Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit.

Kitti csak annyit árul el nagy nehezen, hogy Debrecenben született, aztán azonnal a jelenről beszél, szavai lényegében panaszáradatok. 

„Tizenkétezer forintból élünk meg, nincs semmi jövedelmünk. A férjem börtönben van. Már egy éve bezárták, majd jövő júniusban jön ki. Mit csinált? Semmit. Utaztunk a vonaton, mentünk a pszichiátriára, és a kalauz belekötött. De nem történt semmi különös... A szüleimnek annak idején nyolc gyermeke született, már csak ketten vagyunk itthon, én és a húgom. A többiek férjhez mentek, és a bátyám, az is börtönben van. Semmit sem csinált ő sem, csak belehúzták valamilyen rablásba. Gyógyszeres kezelés alatt vagyok, és mivel nálunk voltak a bátyám gyermekei, a gyerekeknek az anyja elvitette őket nevelőszülőkhöz. S ott állítólag a nagyobbik gyereket fejbe rúgták, s meg kellett operálni, ki kell venni a fél koponyáját, s ebbe belehalt. Hát, mit meg lehet tenni, 12 ezer forintból nem lehet megélni. A nyolc gyerek közül senkinek nincs normális munkája”. 

Kitti azt állítja, nem segít rajtuk senki. 

„Nem akarok itt maradni örök életemben, de nem hagyhatnak engem egyedül, mert az agyammal van baj, epilepsziás vagyok és sokféle gyógyszert szedek. Állandó felügyeletre szorulok. Apukám már meghalt, édesanyám még dolgozik, közmunkás az önkormányzatnál. Aki itt van az utcában, az mind rokon. De nem segítenek egymáson. Hitel alatt van a ház is, de persze nem tudjuk ennyi pénzből fizetni a törlesztést.” 

Kitti terhes és csattogtatja az öngyújtót, a lába fekete a kosztól. A háttérben sír egy gyerek, mert nyilván nem érti meg, hogy miért nincsen ez, miért nincsen az, még kenyér sem. 

„Három éves, az én kislányom”, mondja Kitti. 

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit.