Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit.

„Itt nőttem fel a településen, egy cigánytelepi faházban. Nem nagyon emlékszem a szüleimre, akik jobbára alkalmi munkából éltek, a mezőgazdaságban dolgoztak. Tízgyerekes családból származom, én a hatodik gyermek vagyok. A nyolc általános iskolai osztály után elvégeztem egy parkgondozói képzést, de nem tudtam elhelyezkedni. Jelenleg az önkormányzatnál dolgozom közmunkásként”.

Balogh Zsolt 15 éve ismerkedett meg a párjával, akinek akkor már volt három gyermeke. Az asszony napszámosként dolgozik a nagyobb gyerekekkel, paprikát szednek.

„Kilenc gyerekünk van, a legnagyobb 21, a legkisebb 1 éves. Ketten óvodába, öten iskolába járnak. A nagyobbak szeretnek tanulni, nem szoktak megbukni, sőt egyikük kapott az iskolaigazgatótól egy számítógépet is jutalomként. A nagyobbak reggelenként együtt mennek iskolába, együtt is jönnek haza, az óvodásokat pedig mi hozzuk-visszük. Délutánonként tanulunk velük, segítünk a házi feladat megoldásában. A nagyfiú szőlészeti tanfolyamra jár. Én azt szeretném, ha mindannyian kitanulnának valamilyen szakmát, mert anélkül nehéz itt az élet.” 

Balogh Zsolt is kifakad, arra utal, hogy a származása miatt sok hátrány éri őt és a családját.

„A továbbtanulás és a munkavállalás nehézkes, mert a romákat nem veszik fel mindenhova.  Reggel 5 órakor kel a párom, felkészíti a gyerekeket az óvodára-iskolára. Én este 7 órától reggel 7-ig dolgozom, szóval nagyrészt rá hárul a gyermeknevelés gondja. A házat hat éve vettük szocpolból, de 32 ezer forintról 74 ezer forintra emelkedtek a havi részletek, amit nem tudtuk fizetni, és emiatt most elárverezik. Két éve nincs áram sem. A vizet az utca másik végéről hordjuk, azzal mosogatunk és fürdünk. A nővéremék a szomszédban laknak, most tőlük hoztunk át elosztót, hogy a hűtőt azért tudjuk működtetni. Jelenleg arra gyűjtünk, hogy az áramot és a vizet visszakapjuk valahogy, mert mindjárt itt az iskolakezdés.”

A házban két szoba van: egy nappali, egy fürdőszoba, egy kazánhelyiség és egy konyha. Baloghék az alsó szintet minél előbb rendbe akarják hozni, hogy ne egy szobában legyenek a fiúk és a lányok, mert ahhoz már idősek. 

„A nagyfiú kőművesnek tanul, ő segít nekem. Van kertünk is, én időnként lekaszálom, hogy ne legyen parlagfüves. Az egészségünk alapvetően jól szolgál, csak a feleségem betegeskedik, de nem mer elmenni vizsgálatra Debrecenbe, nehogy kiderüljön valami. A nagyobb családdal nem igazán tartjuk a kapcsolatot, nem akarunk segítséget kérni tőlük, elvagyunk magunkban.  Én azt mondom, hogy nem kellett volna olyan hamar és ráadásul ennyi gyereket vállalni: a mai világban nem éri meg, mert sok mindent fel kell adni miattuk”.

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit.