Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit.

„Én 1956-ban születtem, Kazincbarcikán éltem szüleimmel és a testvéreimmel. Máig szívesen emlékszem Barcikára,  gyermekkorom  és  ifjúságom éveinek helyszínére.  Szüleink becsületesen és szeretettel gondoskodtak rólunk. Egy bátyám és egy hívő keresztény nővérem van, akik Budapesten laknak. Szoros szeretetkapcsolat köt bennünket egymáshoz. Szüleim sajnos már nincsenek közöttünk. Férjemmel 39 éve vagyunk házasok. Egy kislányunk van, aki férjével és két csodálatos unokánkkal él Budapesten.”

„Kazincbarcikán végeztem a tanulmányaimat. Az általános iskola befejezése után Egészségügyi Szakközépiskolába kerültem és ott érettségiztem. Érettségi után Miskolcon sikerült elhelyezkednem a Megyei Módszertani Bölcsödében, mint gondozónő. Ezzel egy időben elhagytam a szülői házat és Miskolcra költöztem. Ott ismertem meg férjemet, Csabát, akivel 1976 nyarán összeházasodtunk és akivel a mai napig szeretetben együtt élünk, ami nem azt jelenti, hogy nem volt mélypont a házasságunkban. Aztán 1979-ben megszületett egyetlen leánygyermekünk. Házasságunk hetedik évében eldöntöttük, hogy elválunk. Úgy döntöttünk, nincs értelme az együttélésnek. Én Csabát hibáztattam a házasság megromlásáért, ő engem. Beadtuk a válópert, és én hazaköltöztem a négy éves kislányunkkal Kazincbarcikára, a szüleimhez”.

„Akkoriban, közös megegyezés esetén, két tárgyaláson kellett a feleknek részt vennie a válás kimondásához. A békítő tárgyalásra elmentünk, de nem jutottunk semmire. Továbbra is egymást okoltuk a szakadásért. Nővéremék látván nehéz helyzetemet elhívtak magukhoz Budapestre, ahol a terveim között szerepelt, hogy új életet kezdek. El is jöttek értem Barcikára, hogy elvisznek, de útba kellett ejtenünk miskolci lakásunkat egy pár holmiért. Olyan időpontot választottunk, amikor tudtuk, Csaba dolgozik és nincs otthon, azért, hogy elkerüljük a kellemetlen találkozást. Legnagyobb meglepetésünkre a lépcsőházban összefutottunk. Elmondása szerint annyira megfájdult a dereka a munkahelyén, hogy haza kellett jönnie. Fent a lakásban arról beszélt, hogy előző este a szüleinél, akik hívő keresztény emberek voltak, megtért, szeretne egy új életet kezdeni Istennel és velünk. Ekkor nekem eszembe jutott, amit anyósom olyan sokat mondogatott, hogy apósom akkor lett igazán jó ember, mikor megtért. Arra gondoltam, ha ez valóban így van, talán a mi házasságunknak is van jövője, és próbaidőt kértem tőle. Ezek után úgy éreztem, nem lehetnek véletlenek, és egyre inkább Isten létezésére irányították a figyelmem. A házasságunk is javulni kezdett, és én kíváncsi lettem arra az Istenre, aki mindezt véghezvitte. Elkezdtem járni a gyülekezetbe ahová már Csaba járt. Megtérésünk után megtapasztalhattuk, hogy Isten gondoskodik rólunk”. 

Elkezdtek egy lakástextil-készítő vállalkozást és szépen gyarapodtak anyagilag és szellemileg egyaránt.

„Később Csaba vállalkozóként üzletkötő lett a Magyar Bútorgyárnál. Majd hét év után bútorboltot nyitott és mindketten ott kezdtünk dolgozni. Az eltelt 23 év alatt sikerült családi házat vennünk, autót vásárolnunk, mindenünk megvolt, amire vágytunk. Aztán 2006-ban bezárt a számunkra komoly konkurenciát jelentő miskolci DOMUS áruház, és úgy gondoltuk, fejleszteni, bővíteni kell a boltunkat.

A bővítés érdekében banki hitelre volt szükségünk, miután háttértőke nem állt rendelkezésünkre.

Komoly számításokat végeztünk és úgy döntöttünk, felvesszük a hitelt svájci frankban. Akkori elképzelésünk szerint a hitelt és kamatait az akkori forgalomból számunkra kedvező időben vissza tudtuk volna fizetni. Az első félév szépen alakult, minden jel arra mutatott, hogy jó döntést hoztunk, ám 2007 év második felében azonban elkezdtek mutatkozni a válság jelei. Számunkra teljesen váratlanul és ismeretlenül elkezdődött a gazdasági válság. A frank árfolyama és a költségek elkezdtek emelkedni, a bútorok iránti kereslet pedig elkezdet visszaesni. Mi évről évre vártuk, hogy majd elmúlik ez a válság. Sajnos nem így történt, a 2012-es évben már nagyon komoly tartozásunk volt és újabb döntés elé kényszerültünk. Be kell zárni a boltot.  Míg ide eljutottunk, nagyon sok gyötrődésen és kétségbeesésen voltunk túl, mert nehezen akartuk elfogadni a helyzetet. Bezártunk. Ahhoz hogy a hiteleket és a beszállítókat kifizethessük, mert becsületesen szerettük volna bezárni a boltot, el kellett adnunk a házunkat, autónkat és értékesebb ingóságainkat.  Megint szembesülnünk kellett egy csapással, mikor is házunkat és autónkat értékük hatvan százalékáért tudtuk eladni. Ezáltal nem sikerült minden pénzügyi tartozásunkat a bankkal rendezni. Teljes mértékben tönkre mentünk”.

„A kialakult helyzet, úgy éreztük, elviselhetetlen. Három évvel ezelőtt ott álltunk a felismeréssel, hogy semmink nincs, se munkánk, se lakásunk, se pénzünk, se fiatalságunk, amellyel reményteljesen vágnánk neki újrakezdeni az életet. Mi, akik azt hittük, megteremtettük a jövőnk alapjait és gondoskodtunk arról, hogy jólétben élhessünk öregségünkben, rádöbbentünk, hogy ez az álom szertefoszlott. Megrémültünk, hogy ha ezt Isten megengedte az életünkben, akkor eljött számunkra az ítélet. A jövőkép egyenlő lett a halállal. Félelmetes napok voltak. Nem tudtuk, hogyan tovább.  Megkezdődött életünk eddigi legnagyobb próbája. Miután nem találtunk munkát Miskolcon, igénybevettük a lakhatási támogatást és Budapestre költöztünk lányunk közelébe, albérletbe. Én a Baptista Szeretetszolgálatnál helyezkedtem el, mint szociális gondozó. Csaba egy könyváruházban kezdett el dolgozni.”

„Az elmúlt három évben úgy éltük az életünket, hogy csak részben tudtunk gondoskodni magunkról. Akik láttak bennünket, azoknak maga Isten tett bizonyságot a velünk történő eseményeken keresztül, hogy ha mi képtelenek vagyunk is rá, Ő meg tud tartani bennünket és tud gondoskodni rólunk ebben a helyzetben is. Nem elhagyott minket, hanem még inkább velünk van. Szeretteinket, ismerős és ismeretlen embereket küldött segíteni. Megtanított bennünket elfogadni mások szeretetét. Rengeteg dolgot tanultunk ez alatt a három év alatt. Az egyik fontos megtapasztalás az volt, hogy nem elválasztott egymástól ez a helyzet, hanem még jobban ragaszkodunk egymáshoz Csabával, és hálásak vagyunk, hogy nem egyedül kell megélni ezt a helyzetet. A legnagyobb tanulság az volt, hogy minden földi dolog mulandó és egy pillanat alatt elveszhet. Nem lehet az élet értelme az, hogy megszerezzünk mindenféle anyagi javat, mert egy pillanat alatt elveszíthetjük. Isten szeretete azonban soha nem veszik el, nem miattunk, hanem Krisztusért.”

„Jöhetnek a hívő ember életébe is megpróbáltatások, szörnyű események, mélységek, viharok, ha ezekre nézünk, elmerülünk, de ha Krisztusra tekintünk, Ő képes átvezetni bennünket a nehézségek felett. Mai állapotunk, hogy jelenleg Csaba munkát keres, miután a vasárnapi nyitvatartás miatt létszámcsökkentésre került sor annál a cégnél, ahol dolgozni kezdett. Anyagi helyzetünk emberileg kilátástalan és lehetetlen jövőképet állít elénk. Ugyanakkor szellemileg, ha visszatekintünk, látjuk azt a rengeteg emlékoszlopot, amit akkor állítottunk, amikor Isten segítségét megtapasztaltuk életünkben.”

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit.