Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. 

„A szüleim pécsiek voltak, édesapám az erőműben dolgozott lakatosként, volt még saját újítása is, csak elitta az eszét. Anyukám a szénmosóban dolgozott, ameddig nyugdíjas nem lett. Apám mindig, amikor részeg volt, ordítozott, szidta a kommunistákat, s emiatt anyámból sem lehetett kisfőnök, pedig volt rá esélye. Hárman voltunk testvérek. Én egészen jó tornász voltam valamikor, de a gimnáziumot nem fejeztem be, mert 18 éves koromban férjhez mentem.” 

Anczmann Istvánné története itt rövid időre megszakad, mert kicserélik az oxigénpalackot, ami elegendő levegőhöz juttatja.  

„Csendes, rendes fiatalembernek tűnt a férjem – az is egyébként, ameddig nem iszik. Ezt 28 évig bírtam. Két lányom született, az egyik árufeltöltő a Tesco-ban, a másik lány alkalmi munkából él. Anyósoméknál laktunk, szoba konyhában. Idővel tudtunk venni egy kis szőlőt, de amíg egy kis bor volt a pincében, addig a férjem ki se jött onnan. Amikor mi összekerültünk, a fene se gondolta, hogy olyan lesz, amilyen lett.”

Az asszony négy éve betegedett meg, s azóta egyre csak fogy. Az orvosok nem tudják megállítani ezt a folyamatot, mert a beteget a saját szervezete támadta meg, a szíve, a tüdeje és a mája is beteg. 

„Ha újra kezdeném, valahogyan jobban, másként csinálnám, nem így. Most a kisebbik lányommal élek, és kiköltöztem a konyhába, hogy ne zavarjam, és persze itt van az oxigén is. Olyan leszek lassan, mint egy gyerek. De tényleg, ki lehet nevetni, mert olyan feledékeny vagyok.” 

Anczmanné Pécsett született, ott töltötte lényegében az egész életét. És valószínűleg ott is tölti azt, ami még hátra van ebből. 

„Most már keveset megyek, mert az utca végén van a buszmegálló, s talán egy csigaversenyre is benevezhetnék, annyira nincs erőm. Sokat vagyok egyedül, mert a lányom csak hét órára ér haza. Mivel töltöm az időt? Szeretek rejtvényt fejteni… Nézzük csak… Az a kérdés, hogy csonthéjas gyümölcs, és a dió nem jut az eszembe… Ez siralmas. És persze nem látok valami jól. Valamikor megcsináltattam a fogaimat, aztán a szemüvegemet is, de ennek már tizenegy éve. Most már nem tudok csináltatni azt sem. Szeretek olvasni, de összemosódnak a betűk a szemem előtt.” 

Az asszony az orvosi krimiket szereti a legjobban, bár ő maga sem tudja az okát, hogy miért. Csak annyit tud, hogy nem alszik el mellettük. Halkan beszél, alig értem, mit mond. Az olvasás mellett még a televízió érdekli. 

„A tényekhez ragaszkodom, azért nézem a televíziót, de nem szeretem a politikát. Nem jó, ahogy a világ alakul. De remélni kell, hogy talán egyszer valami kicsit jó irányba változik. Néha úgy érzem, nagyon be vagyunk zárva ebbe a kis országba.” 

És ő a saját sorsába, teszem hozzá gondolatban. 

„Még hatszáz forintom sem marad egy hónapban, amit elkölthetnék. De mindenki tartja a markát, aki idejön hozzám, ám ennyiből nem tudok adni. Nemrégiben kaptam egy Bibliát, azt olvasgatom esténkét. S a lányommal megbeszélem, amit olvasok. Szerintem, a szeretet a legfontosabb, annak kellene összetartani bennünket. Csak kevesebb van belőle, mint amennyi kellene. Egy pillanat alatt egymásnak esnek az emberek: hogy lehet ember az embernek farkasa?” 

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit.