Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit.

A nyírbogdányi Tóth Andrea süketnéma, ezért az anyósa beszélt a sorsáról.

„Hát, szegényesen élünk. Öt gyerek velük, a fiammal és a menyemmel lakunk itt. A gyerekek közül három a helyi iskolába jár, ketten óvodások. Azért olyan szomorú mindig Andrea, mert két gyermeke meghalt születéskor, nemrég pedig elhunyt az édesapja is. A fiam és a menyem is koszorúzik, de ma nem kellett menniük dolgozni. Kapjuk a családi pótlékot, mást nem nagyon. Szükségünk lenne ruhára, ágyneműre, ételre. Én Gulácsról származom, oda mindig hoztak Vásárosnaményból ruhát, már ne tessék haragudni...”

Az anyós tíz éve cukorbeteg, inzulinra szorul, az egyik kislány szívbeteg. Tehát bőven érte csapás a családot.

„Annyira nem voltunk olyan szegények mindig, mint mostanában. Régen könnyebben éltünk. Én 54 éves vagyok, már csak tudom. Akkor is dolgoztunk, csak valahogy jobb volt. Most úgy kell várni azt a kis nyugdíjat, azt a kis családi pótlékot, hogy egy kis ennivaló, egy kis ruhanemű legyen. Én dolgoztam sokáig, 11 gyerekem van, csak sajnos nem értettük meg egymást a családban, szóval most így, ennyien élünk” 

Az iskolakezdés gondjaira terelődik a szó. 

„Kezdődik mindjárt az iskola, valahogy el kell indítani a gyerekeket, tetszik tudni. Tisztán kell járniuk, mert magyarok közé mennek. Hál’ Istennek, mind együtt vannak a magyarok és a cigányok. A gyerekek jó tanulók egyébként, nincs velük probléma. De nemigen tudunk számítani senkire. A településen majdnem mindenki unokatestvére valakinek, de mégsem segítenek egymásnak az emberek.” 

A házban két szoba van nappalival, fürdőszobával, mosdóval. A kertet kéthetente lekaszálják. 

„Kapott most a cigány kisebbség családonként 105 kiscsirkét és tápot, majd leellenőrzik, hogy fel lesznek-e nevelve. Mást semmit nem kaptunk”.

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit.