Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit.
„Itt születtem Miskolctól nem messze Vilmányban, ebben a faluban. A nagyszüleim is itt éltek mindig, édesapám és édesanyám sem hagyták el soha ezt a vidéket. Dolgoztak kis földjükön, no és persze a termelőszövetkezetben is.”
Drótál József 16 évesen állt be a munkások sorába: azt meséli, többnyire Miskolcra járt az építkezésekre, akkoriban emelték a lakótelepi házakat.
„Nem lehetett akkor sem az ilyesmiből meggazdagodni, 1500 forintot kaptam egy hónapra, 25 forintos órabérbe voltam felvéve. Öt évet voltam így Miskolcon, aztán hazakerültem Vilmányba, aztán megint visszavitt az utam a kőművesek mellé, csak éppen Budapestre. Nem messze a fővárostól akadt egy érdekes feladatunk, mert elmondhatom, hogy a szentendrei skanzent is mi építettük fel”.
Drótál József soha nem alapított családot, nem volt ilyesmire lehetősége. Azt mondja, még arra sem adódott igazán esélye, hogy felesége legyen. Miért nem? Azt talán csak ő tudja, no és a Mindenható, aki néha bizony a vilmányiakat is kitünteti a figyelmével.
„Hogyan lehetne családom, amikor még ott tartok, hogy saját gyermekem sincsen? Hogyan oldhatnám meg az életemet úgy, hogy boldog legyek a mai világban? Emlékszem, adódott egy lehetőségem, hogy valamivel többet kereshessek, de alul iskolázott voltam, s nem jött össze az sem. Sokan elmentek innen, sokaknak sikerült jobb életet találniuk, sokaknak pedig nem. Így aztán itt maradtunk ebben a porfészekben szegényesen, ugyanúgy, mint ahogyan annak idején Kádár idejében az oroszokra és a magyarokra mondták: békés egymás mellett éléssel.”
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit.