Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit.
Rosta Mária Hajdúhadházán nőtt fel. Édesapja közmunkásként dolgozott a vasútnál, kilencen testvérek, nyolc lány és egy fiú alkotja a családot. Iskolába nem járt, mert ő tartotta fenn a családja többi tagját is. A mezőgazdaságban dolgozott 14 évestől egészen 18 éves koráig.
„A párommal itt ismerkedtünk meg, ő akkoriban Debrecenben dolgozott a Gördülő Csapágy Műveknél. Később, néhány éve történt egy balesete, beleállt egy üvegajtó a karjába, megműtötték, nem tudott visszamenni a gyárba, közmunkán van napi 6 órát. Most a két idősebb fiam is dolgozik a férjemmel. Dinnyét szednek hajnaltól egészen munkavégzésig, ami több óra. Behívták fél éve tanfolyamra az önkormányzathoz, de nekem volt egy agyvérzésem akkoriban, kórházba kerültem, emiatt itt kellett maradnia a gyerekekkel. Erre elvették tőle a segélyt három évre.”
A család nagy, hiszen kilenc fiúval és három lánnyal élik mindennapjaikat. A legfiatalabb fél éves, a legidősebb harminckettő.
„Az egyik kislány születése után meghalt tüdőembóliában. Őt itthon szültem meg, kis súllyal jött világra, nem volt életképes, azt mondta az orvos. Miután eltemettük, lebénultam és kómába kerültem, azóta is magas a vérnyomásom, gyógyszert szedek rá. Közgyógyot is szeretnék kapni. Az utolsó ikerpárt veszélyeztetett terhesként hordtam ki.”
Mária gyerekei közül kettő óvodába és öt iskolába jár.
„A nagyok kísérik a kicsiket. Ők egészségesek, hála az Istennek. Szeretnek iskolába járni, és jól tanulnak. A két nagyfiú most tanul tovább kőművesnek. Anyósom házában laktunk egy ideig, megörököltük, és az első két gyermekem ott született. Majd vásároltunk egy házat, hitel nélkül, és a fiam nevére írattuk. A villany be van szerelve, de a vizet kútról hordjuk. Két helyiségből áll, jövőre majd bővíteni akarjuk. Kertünk van, elég nagy, egyelőre nincs bevetve, de majd jövőre szeretnék zöldségeket termelni.
A szomszédokra sem panaszkodik, talán azért sem, mert a helyi keresztyén gyülekezetbe járnak.
„Minket nagyon szeretnek a családsegítők is, mert rendet tartok, tisztaság van. Régen ittunk a párommal, de hat éve életünket elköteleztük Istennek, megtértünk, bemerítkeztünk és nem nyúlunk azóta az alkoholhoz. Ez így van rendjén, és jobban érezzük magunkat, mert tudjuk, hogy nem vagyunk egyedül.”
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit.