Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit.

– Ha teljesülne három kívánsága, mi lenne az? – kérdezem a 47 éves, öt gyerekes Marikát.

– Mindig legyen munkahelyünk, mert ha az nincs, akkor vége van. A családomban  mindenkinek legyen egészsége, mert a pénz lehet, hogy sokat számít, de csak egy dolog, ami egészség nélkül nem sokat ér. És azt, hogy a családom együtt legyen, ne szanaszét. Sok fiatal külföldre megy dolgozni, de ha olyan messzire elmennek, az nagyon rossz a család szempontjából. Szeretem a felnőtt gyerekeimet is majd mindennap látni, nem szeretném, ha több ezer kilométerre élnének.

És tulajdonképp ebben a pillanatban ez a három mind adott, amiért Marika hálás is a sorsnak. Akkor is, ha mindennapjai kemény, küzdelmes munkával telnek. Hajnalban kel és férjével együtt estig dolgoznak a földeken, azért hogy meglegyen a mindennapi betevő. Mert az Ormánságban nincs más kilátás, ha meg akar maradni itt az ember. 

Marikáék a nagycsányi önkormányzatnál közmunkás növénytermesztőként dolgoznak húsz másik falubelivel (köztük a két felnőtt fiukkal) együtt. A polgármester maga szervezi és vezeti a kertészetet, ahol éjjel-nappali őrzés is van a lopások miatt. 

– Nagyon jó ez is, hogy van, mert semmi más nincs a környéken –, mondja Marika. – Hiába várunk rá, hogy bármi épül, ha Sellyén épül is, csak a helybelieket veszik fel, hisz innen kivitelezhetetlen a bejárás egy kétműszakos munkába.

Így megbecsülik azt, ami van, és küzdenek napról napra. 

– Olyan, mintha az ember egy helyben toporogna, és csak a sarat taposná. Fiatal korunkban még volt lehetőség dolgozni, de most ha valaki nem vállalja itt a közmunkát a növénytermesztésben, akkor elvérzett. Két évig segélyre se lenne jogosult, és miből fizetné például az SZTK-t, ami havonta 6 ezer 500 forint, orvosi ellátása se lenne.

Marika és Laci együtt 102 ezer forintot keresnek, és a két kislányra (9 és 11 évesek) kapják a családi pótlékot, 126 ezer forintból kell megélniük. 

– Ebből 13 ezer forint a villanyszámla, szippantás van, vízdíj van. Ha az egyik gyerek megbetegszik, az ötezer forint legalább. Nagyon nem egyszerű – folytatja.

 – És akkor mi van, amikor mindjárt iskolába megyünk és vásárolni kell? – szól közbe a 11 éves Bogi. – Most arra gyűjtögetünk már mióta, hogy iskolába megyünk.”

A terhekkel a lányok is tisztában vannak már. De Bogdáék nem adják fel, gazdálkodni is próbálnak. A tavalyi évük sajnos deficites lett, mert nem sikerült a dinnye. 

– Nem tudtunk még kimeszelni se. Tizenötezer forint maradt belőle összesen. Most a dinnye mellett paradicsommal is foglalkoznak, és bíznak benne, hogy talán most ki tudják majd meszelni a házat, netán rendbe tenni a konyhabútort (a hideg vizes mosogatócsap alatt egy asztalon álló műanyag edény szolgál mosogató gyanánt Marikáéknál). 

– Sajnos a fiataloknak is nagyon nehéz munkahelyet találni, pedig érettségizett gyerekeim vannak, informatika szakra jártak, de itt csak a növénytermesztésben tudnak elhelyezkedni. Akkor mi mit mondjunk? Innét 200-300 km-re kellene elmenni valamerre városba, hogy talán akadjon munkalehetőség, de mi idősebbek már nem megyünk. 

A környéken minden második ház eladó. Az öregek kihalnak, a fiatalok menekülnek a munkanélküliség elől. 

– Szüleim elváltak, így csak nyolc osztályom van. Nem volt lehetőségem tanulni. Tizenöt évesen munkakönyvet váltottam és szülői beleegyezéssel elmentem dolgozni a téeszbe. Akkor volt mellette háztáji föld, állatokat tartottunk itthon, könnyebb volt egy kicsit. Egész életünkben mindig dolgoztunk, de a rendszerváltás óta itt sokkal nehezebb.

– Nem vagyok nagyravágyó.  Mindennaposan meglegyen annyi, hogy a kenyeremet és a főznivalót meg tudjam venni vagy termelni, a többiről már lemondtam. Persze szeretném, ha szebb lenne a házunk, de látom mekkora kockázatot jelent egy jelzáloghitel. Sokak törlesztő részlete felment 60-70 ezer forintra, amit ekkora jövedelemből nem tudnak sokáig fizetni, és volt, aki így elveszítette a házát is. Talán albérletben maradhatnak majd a saját házukban. Mi örülünk, hogy ez nem fenyeget. Ha majd egyszer sok pénzem lesz… Nem mondom, hogy felülök a repülőre, inkább a házra költöm.

Minden relatív. A minimálbér is. Sokan elégedetlenek egy hetvenezres fizetéssel. A napi 12-14 órát dolgozó Marikáék számára a minimálbér vágyálom:

– Azt mondjuk nem bánnám, ha legalább a havi hetvenezret, a minimálbért megkapnánk. Akkor már picit könnyebb lenne. Itt a faluban biztos vagyok benne, hogy mindenki összetenné a kezét.

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit.